""

Lezárult az a nyolc éves program, amit kitűzött maga elé a Chevrolet, szerzett két-két egyéni és konstruktőri világbajnoki címet – ráadásul jó úton halad a dupla triplázás felé –, nyert 59 futamot, és három éve bizonyítja, hogy mennyire versenyképes a WTCC sorozatban a Cruze-okkal. Mindezekkel magyarázza az amerikai gyártó, hogy elhagyja a szériát. Susan Docherty, a Chevrolet európai részlegének elnök-vezérigazgatója elárulta azt is, hogy innentől kezdve más területekre jobban koncentrál majd a márka.
A Chevrolet sportigazgatója gyorsan hozzátette, mint gyári csapat száll csak ki a Chevrolet, versenyautóik azonban továbbra is a mezőnyben szerepelnek majd. Eric Neve azzal folytatta, hogy ezzel együtt teljes erővel koncentrál a csapat az idény hátralévő részére, melyben mindkét címet szeretné bezsebelni a gyártó.
Jövőre tehát már csak, mint privát istállók versenygépeit láthatjuk a Chevrolet-kat a WTCC-ben, melyben így a következő szezonra szabadon vásárolhatóak lesznek a Cruze-ok. Igaz miután jó eséllyel megnyeri mindkét idei trófeát a márka, ezért bizonyára jól meg is kéri majd az árát a gyártó. Mindenesetre a lehetőség adott a csapatok előtt, ráadásul vélhetően a Chevrolet-t a WTCC irányító RML Motorsport is rajthoz állít majd egy-két Cruze-t.

""

Ezzel a bejelentéssel, illetve a Chevrolet csapatként való kivonulásával már nem marad gyári alakulat a szériában. Korábban az Alfa Romeo, a BMW és a SEAT is átesett ezen, és privátként vagy félgyári istállóként működnek tovább. A márka távozásával mindemellett kérdésessé vált a három versenyző, Yvan Muller, Rob Huff és Alain Menu sorsa, akiknek hamarosan állás illetve csapat után kell nézniük.